Oldalak

2013. április 15., hétfő

Élő étel és Egészség

Élő Étel és Egész-ség

 

 

Egy tudatos életmód és a tudatos táplálkozás lassan, fokozatosan bontakozik ki. 
A tudatunk egyre több dologra figyel fel, és közben egyre több dologról derül ki, hogy az nem is olyan jó a szervezetnek. Olyan időket élünk, amikor tényleg kezdenek napvilágra kerülni az IGAZSÁGOK. 
A paradigmaváltás korában élünk…kezdenek lehullani a fátylak és széthullani az elkorhadt ideák. Azt mondják a 2013 év különösen erről fog szólni, vagyis „dolgokról kiderülnek dolgok, és a titkok napvilágra kerülnek”.
Tehát, ahogy eljut hozzánk az új paradigma friss levegője, egyre inkább be is látjuk - és ez a nehezebb feladat - hogy mi az, ami VALÓBAN nem jó nekünk. Ha ez megtörténik, akkor már el lehet hagyni azokat a bizonyos "nem-jó dolgokat". Így kezd el a kör szűkülni. 

Közben a szervezet is egyre tisztul és nem is kívánja azokat a dolgokat, amiket esetleg korábban fogyasztottunk, mert jelzi, hogy tisztább, egészségesebb ételekre van szüksége. Egy idő után egyszerűen a tudatunk nem engedi meg az olyan ételek elfogyasztását, ami korábban a táplálékunk nagy részét tette ki - mert már tudjuk, hogy az szinte méreg a számunkra......egy pont után egyszerűen már nem megy...
...és nem azért, mert követünk megint valami új mozgalmat, vagy diéta programot hanem, mert a szervezet egy idő után jelzi, hogy mi az, amit már nem képes befogadni. 
Én például elárulom és beismerem, hogy egy jó 20 évvel ezelőtt még kóla függő voltam... hm, bizony!!
Ma már egy korty sem tudna lemenni a torkomon, mert ugyanúgy vagyok a kólával, mint a hipóval…a megívás szempontjából ugyanolyan méreg...csak az egyik gyorsabban, a másik lassabban öl. (viszont a WC tisztítás szempontjából a kóla jobb, mert az nem szennyezi annyira a környezetet :-)).
Az "elvem" az, hogy minél egyszerűbben és minél egészségesebben étkezzek, nem követve semmiféle divatos irányzatot, hanem csak a Természet és az Univerzum örök érvényű törvényeit. Na meg persze a józan "parasztészjárást". :-))

Az emberi szervezet egy élő szervezet, vagyis egy élő szervezetet élő táplálékkal helyes táplálni. 

Az élő táplálék alatt a nyers ételeket, nyilván elsősorban a gyümölcsöket és a zöldségeket, csírákat, csírafüveket értem.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az embernek csak ezen kell élnie, csak jó megérteni az alapelvet: "Halott" étellel nem adunk a szervezetnek semmilyen hasznosítható vitamint és élő enzimeket.
Ezért kell minél több nyers, vagyis élő ételt bevinni a szervezetbe.
Hát miből másból táplálkozna a szervezet, ha nem ebből?? Őszintén, szerintetek miből kap több vitamint és tápanyagot egy szervezet ??:egy nagy tál, különböző zöldségből álló salátából, vagy egy tál pacal pörköltből és nokedliből?? (ami egyébként biztosan nagyon finom, csak nem kapunk belőle semmi hasznosítható dolgot)
 Azt gondolom, hogy minél több élő és nyers ételt kell fogyasztani, mert az tisztítja ki és látja el a szervezetet. Ez olyan, mintha a legfinomabb, legjobb minőségű benzint töltenénk egy BMW-be. Mert ugye, ha rossz benzint teszünk bele, akkor a BMW méregdrága motorja gyorsan tönkre is fog menni. 
Ilyen egyszerű.
Ennek fényében állíthatom, hogy az Ételünk a legnagyszerűbb orvosságunk ezen a Földön.   

És a legnagyobb ellenségünk is….

Az Élő étel életet ad. 

A "Halott” étel halálra ítél.  


A nyers étkezésre (Raw food diet) "ösztönösen" kezdtem átállni, még az előtt, hogy erről egyáltalán hallottam volna, hogy ilyen "mozgalom" is van már. 
Hát igen, nincs új a Nap alatt. 
Egyre több ember jut el ugyanarra a pontra. Semmit sem lehet divatból csinálni, vagy követni...csak belső meggyőződésből...
Nem lehet divatból sem vegetáriánusnak lenni, se nyers koszton élőnek lenni, és nem lehet divatból otthon szülni sem stb.. – mert manapság ezt sokszor lehet hallani, hogy ez és ez most divat. Lehet ezeket a dolgokat divatból, vagy „jófejségből” követni ideig-óráig, de egy életen át csak belső, szilárd meggyőződéssel lehet.  

A nyers étrend nem azt jelenti, hogy életünk végéig csak nyers répát rágcsálunk, hanem azt, hogy az ételt csak éppen hogy annyira „főzzük meg”,  sőt valójában meg sem főzzük, csak picit felmelegítjük,  hogy éppen csak annyira puhuljon meg a zöldség, hogy az élvezhetően fogyasztható legyen. A kritikus hőmérséklet a 40 fok. Az étel „megfőzését” mindvégig 40 fok alatt kell tartani. 40 fok alatt minden fontos tápanyag, nyomelem, ásvány anyag, vitamin és élő enzim benne marad az ételben. Bár a nyers konyha legtöbbször nem is melegít, csak nyersen, vagy kiszárítva fogyasztja el a zöldségeket.

A főzéssel éppen az a baj, hogy az elpusztít minden fontos tápanyagot, vitamint és élő enzimet, amelyre valójában a szervezetünknek szüksége lenne. És nem csak hogy nem marad semmi sem pl. a csodálatos brokkolinkban, hanem ezek az anyagok a melegítés, hevítés, forralás hatására kémiailag átalakulnak és elveszítik építő, egészség megőrző  hatásukat, és a hozzájárulnak a szervezet elsavasodásához, és a szabad gyökök kialakulásához.

Ha megnézzük azt a közeget, amiben élünk, és megvizsgáljuk azokat az ételeket, amiket egy átlag ember napi szinten elfogyaszt, akkor világosan látszik, hogy azok nagyrészt savasító hatással vannak a szervezet számára. Nagy általánosságban megfogalmazhatjuk azt, hogy minden, ami méreg, az savas, és az, ami egészséget ad, az lúgos.
A szennyezett levegő, amit beszívunk, a sok vegyszer, adalékanyag, mesterséges színezék, ételízesítő, mesterséges és finomított ételek, konzerv és kész ételek, tartósítószerek, a hidrogénezett növényi zsírok, a transzzsírok mind-mind mérgek a szervezetnek. A leginkább savasító ételek a hús, tejtermékek, tojás, finomított szénhidrátok, tészták, péksütik, fehér cukor, fehér liszt, kávé, üdítők és az édességek. Nincs olyan háztartás, ahol ne lehetne ezeket a dolgokat megtalálni. Az életünk szerves részévé váltak. (Természetesen senkit sem akarok a húsevésről, vagy a sütikről lebeszélni, ha fogyasztunk is ilyeneket, a mérték a lényeg!).
Úgyis fogalmazhatunk, hogy minden, ami természetes formájában kerül be a szervezetbe, azt a szervezet hasznosítani tudja és abból a hasznos anyagokat be is építi a szervezetbe. 
Minden, ami a természetestől már eltér, vagyis kémiailag módosított, „megbuherált”, finomított, feldolgozott, annak a kémiai szerkezete olyan mértékben megváltozik, hogy a szervezet számára felismerhetetlenné válik, így se nem megemészteni nem tudja, se lebontani nem tudja, sem felhasználni nem tudja. Hát akkor mit csinál vele? Hát semmit sem tud vele csinálni...
Tehát, ha elmész a boltba vásárolni és veszel olyan dolgokat, aminek a csomagolására számodra felismerhetetlen dolgok vannak feltüntetve, amit az adott dolog tartalmaz, akkor az a szervezeted számára is épp olyan felismerhetetlen lesz. Hogyan is képzelhetnénk, hogy képes megemészteni egy „E akárhányat”, vagy egy térfogatnövelőt, vagy egy gumiarábikumot, vagy egy állagjavítót ...ami például szinte minden kenyér összetevői közt megtalálható.
Viszont a szervezet boldogan "felismer" egy répát, vagy egy brokkolit, és már örömmel hasznosítja is belőle az A vitamint, C vitamint stb.

Elgondolkodtunk e már valaha, hogy mi lesz ezzel a sok méreggel amit nap, mint nap beviszünk, akaratlanul is, vagy tudatlanul is a szervezetünkbe?? Hová megy sok E betű, a mosogatószer maradék, a tisztítószer maradék, amit belélegzünk takarítás közben, a tusfürdő, sampon és testápoló dobozán hosszasan felsorolt összetevők (aminek a nagy részét ki sem lehet mondani pl. propilhídoxymidroxiprppán - ezt csak kitaláltam, de akár ez is lehetne a dobozon), vagy amiket az élelmiszereink dobozán olvashatunk?? 
Hogy mi lesz ezekkel? 
Amitől tud, a szervezet valamilyen mértékben, formában megszabadul, a többi alkotó bent marad a szervezetben hasznosíthatatlan mérgek formájában, amik lassan erjedésnek indulnak és elkezdik a szervezetet egy szemétteleppé változtatni!!!!!!
Hát így halmozódnak fel a mérgek a szervezetben. És akkor még nem beszéltünk azokról a „normális” élelmiszerekről, akik felismerhetők számunkra is, és a szervezet számára is fontosak, de természetüknél fogva savasítanak?
Ez pedig korunkban egy átlag emberben olyan mértékben van felhalmozódva, hogy a szervezet már nem képes lépést tartani a szervezet kitisztításával. Főleg, ha ehhez nem is kap segítséget.
Ha folyamatosan csak feldolgozott, finomított és savasító ételeken élünk, akkor csak a szeméttelepünket növeljük. Ha nem viszünk be nyers zöldségeket és más lúgosító ételeket, akkor nincs, ami a savasságot ellensúlyozza, és semlegesítse.
A szervezet végtelen intelligenciájának köszönhetően a rendszer a végsőkig próbálja semlegesíteni a túl savas környezetet, úgy hogy próbálja lúgosítani, de ehhez a szervezet más tartalékaihoz nyúl, aminek viszont a szervek látják hosszú távon a kárát. (ha a szervezet nem kap "kintről" segítséget lúgosító ételek formájában, akkor a lúgos sókat a csontokból, fogakból stb. vonja el- már ameddig ezt a "rablást" képes fent tartani).

Egy elsavasodott környezetben a sejtek nem jutnak elegendő oxigénhez és energiához!!! Az élethez pedig e kettő nélkülözhetetlen.   
Nézzük mi is történik valójában (egy kis kémia, de nagyon izgalmas):
A szervezetünk PH-ja eredendően enyhén lúgos (7.36-7.45). A PH azt jelenti, „potenciális Hidrogén” és a Hidrogén ionon számára utal. A magasabb szám azt jelenti, hogy lúgos, vagyis több Hidrogén iont képes abszorbálni, vagyis ez a negatív töltésű elektronok többségét jelzi a szervezetben. 
Az összes életet adó kémiai reakció a szervezetben csak akkor tud végbemenni, ha a szervezet „elektron” szintje elegendő ahhoz, hogy az „elektromosság”, vagyis az energia megfelelően tudjon áramlani a szervezetben. 
A főzéssel és a feldolgozással az étel elveszti az elektronjait, vagyis azt az energia forrást, amire a szervezetnek szüksége van!!!

Más szóval, azok az ételek, amik egészségesek szaporítják az elektronokat, vagyis energiát termelnek, és több oxigénhez jutattják a szervezetet -  ezeket hívjuk lúgosító ételeknek (a kémiai reakciót pedig redukciónak).

Az alacsonyabb PH azt jelenti, hogy savas, vagyis kevesebb Hidrogén ion megkötésére képes. Azok a dolgok, amik egészségtelenek, azok energiát és oxigént rabolnak el a szervezettől és savasítanak (a kémiai reakció pedig oxidáció).

A szervezet normális PH-ja 7.36 - 7.44, és akkor tud tökéletesen működni ha a sav/bázis aránya kiegyensúlyozott. 

Ha a PH csak egy kicsit is elmozdul és a savas irányba tolódik el, az a vér oxigén szintjét akár 300%-kal is csökkentheti! 

Hoppá!

Mi is jelent ez?? Az élethez energiára és oxigénre van szükség. Ha egy sejt nem kap elegendő oxigént és energiát (és tápanyagot), „éhen hal”. Képtelen lesz e a normális működésre.

Mi is jut erről eszünkbe? Egy dologban az allopatikus orvoslás és a betegségeket mind az ősi, mind a legújabb szellemiség fényében vizsgáló gyógyítók egyetértenek, hogy a rákos sejtek MINDIG oxigénmentes és elsavasodott, mérgekkel teli környezetben alakulnak ki. 

Hoppá!

Elhisszük már végre, hogy a betegségeket nem valami ismeretlen, rejtélyes nyavalya, vagy szörnyeteg okozza, valami megmagyarázhatatlan módon, hanem mi okozzuk, a rossz étkezési és életszokásainkkal? 

Egy szerv nem romlik el "csak úgy". Annak oka van!!
Ha a sejtek nem kapnak oxigént és tápanyagot, akkor a szerv működése is "elromlik". Ha pl. az idesejtek éheznek, akkor az egész idegrendszer hibásan fog működni, és az agy sem tud normálisan működni, és így tovább. 
Az oxigénnek a szervezet minden egyes sejtéhez el kell jutnia, különben zavar támad a működésében. Könnyű belátni, hogy mit okoz, ha ez nem történik meg!...  
 
(Nem beszélve a lelki tényezőkről és a gondolataikról – de ez egy másik, finomabb szint, ami külön megér egy „misét”. Erről majd egy másik fejezetben...). 

Elhisszük már végre, hogy az életünk és az egészségünk senki más kezében nincs, csak a miénkben??

Meggyőződésem, hogy szinte minden betegséget a szervezet elsalakosodása, elmérgeződése okozza. 
Vagyis a betegség akkor jelentkezik, amikor az  ÖNMÉRGEZÉS megtörtént. 
Más szóval a betegség nem más, mint a szervezet kétségbeesett próbálkozása azért, hogy a felhalmozódott méreganyagoktól – ami a működését veszélyezteti - megszabaduljon. 
A betegség egy toxikus krízis, legyen az egy influenza, vagy egy rák, a kettő között csak a mérgezettségi fokozat a különbség. 
Ezért a szervezet MINDEN jelzésére nagyon komolyan oda kell figyelni. 
Mert minden jel, egy segélykiáltás, hogy valami nem jó!!!!!.  .

De hogy jön mind ez a nyers táplálkozáshoz??
Ha elkezdünk tudatosan táplálkozni, - ami szerencsés esetben egybe vág a szervezet igényeivel – akkor tudatosan elkezdünk sok-sok zöldséget bevinni a szervezetünkbe. A zöldségek nagyrészt mind lúgosítanak. 
Minél több zöldséget eszünk, annál hatékonyabban tudja a szervezetünk a savasságot közömbösíteni!!

A zöldségek közül is elsősorban nyers, zöld színű leveles zöldségek a leghatékonyabbak a lúgosításban pl: saláták, rukkola, madársaláta, spenót, sóska, petrezselyem, zellerszár és zeller levél stb.
Ezt követik a zöld színű zöldségek: brokkoli, kelkáposzta, fehér-káposzta (ami zsenge korában zöld), avokádó, kelbimbó stb. 
És ezt követi minden más zöldség: répa, cékla, stb. Ezek mind tisztítják és lúgosítják a szervezetet. 
A táplálkozás Piramis következő szintén jönnek a gyümölcsök, amik szintén nagyon fontosak, de mivel azok nagyrészt savasak, ezért jobb kevesebbet belőlük fogyasztani, mint a zöldségekből. Ezt követik a különféle magvak, aszalt gyümölcsök és a hidegen sajtolt olajok. Ezekre mind nagy szükségük van!

Itt fontos megjegyezni, hogy a brokkoli, a kelbimbó, a fehér káposzta és a karfiol nagyon nagy mértékben gátolja a rákos sejtek kialakulását. A karfiol kifejezetten a mellrák megelőzésben segíthet. A cékla, répa, gránátalma és a különféle gyógynövények, mint a macskakarom, lapacho, aloe vera, vagy a sárgabarack magja (B17 vitamin), nem beszélve a búzafűről szintén nagyon nagy mértékben gátolja a rákos sejtek kialakulását….

De hát ezen most már nem is csodálkozunk, hiszen láttuk, hogy egy egészséges sejt működéséhez oxigén kell, a vér oxigénellátottsága pedig akár 300%-kal is megnőhet, ha csak egy picit lúgossá változik a vér PH-ja.

Hoppá!!!

És még valami: át kell azt az elavult programot is programozni, miszerint energiánk csak akkor lesz, ha jól bekajálunk, ha teleesszük magunkat pörkölttel és nokedlivel, mert az ad jó sok kalóriát. Nos ez igaz, de mi mást? oké, már hallom is, hogy de hát a húsban is van sok B vitamin meg ez meg az.. igen..de amit mondani szeretnék, az az, hogy egy nyers és élő étrenden élő embernek sokkal több energiája van és több energiát is tud előállítani, mint egy olyan ember, aki hatalmas kolbászokat, oldalszalonnákat és pörkölteket eszik. Miért?? Mert Ez utóbbi ételek ugyancsak savasító hatásúak, így már látjuk, hogy ez hogyan hat az oxigén és energia ellátottságra.

A jóga nyelvére ezeket lefordítva ez azt jelenti, hogy a klorofill-tartalmú zöld leveles zöldségek, különösképpen a csírák tartalmazzák a legtöbb PRÁNÁT (ÉLETENERGIÁT), vagyis a legtisztább természetű, amit a jóga Szattwa természetnek, vagy Isteni természetnek hív. 
A húsok Radzsasz természetűek, ami azt jelenti, hogy nehéz, inert, halott és a legkevesebb Pránát tartalmazza. 
Ezért van az, hogy ha egy test már annyira tiszta, akkor meg tud élni pusztán Pránán, vagyis levegőn. Ebben sincs semmiféle hű-hó. 
A Prána a legtisztább és „legerősebb” energia, ami létrehozta az Univerzumot. Hát akkor valószínűleg képes egy emberi szervezetet is működtetni. 

Itt van ugyanez a kémia nyelvén :

Egy egészséges sejt, amely megfelelő mennyiségű oxigénnel és tápanyaggal van ellátva glükózból állít elő energiát (ATP). De ez csak akkor lehetséges, ha rendelkezésre áll az oxigén (aerob folyamatok) – amely, mint láttuk, csak enyhén lúgos környezetben lehetséges.  
Azonban egy savas környezetben, ahol nem áll rendelkezésre elegendő oxigén, vagy egyáltalán nincs oxigén (anaerob) ott a sejtek a glükózból oxigén nélkül állítanak elő energiát, de ez sokkal kevésbé hatékony és elegendő energia, mint ez egészséges sejt által előállított energia, az ATP. 
Ezért van az, hogy számos embernek folyamatos „stimulálókra” van szükségük, hogy az alacsony energia szintjüket „fel-fel pofozzák” kávéval, üdítőkkel, édességgel. Sokszor ezért van az édességek utáni ellenállhatatlan „kívánósságunk”, mert a sejtek, amik a savas környezetben fulladoznak és nem kapnak oxigént, energiáért kiáltanak. A leggyorsabb energia forrás számukra a cukor. A csoki, a sütik. Ezek pedig további savasító ételek, vagyis az ördögi kör tovább gyűrűződik…
Ups! 

Tehát a nyers, élő ételekkel biztosítva van a megfelelő oxigén ellátottság, a sejtek megkapják a megfelelő tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, és az élő enzimek pedig segítik a megemésztést és a felszívódást.
(Azért persze ez nem mindig ilyen egyszerű. Például, ha a vastagbél nem tiszta és a falára vastagon le vannak rakódva a szinte megkövesedett, hasznosítatlan ételmaradékok, akkor ez a "fal" gátolja a tápanyagok, vitaminok stb. felszívódását a vastagbél falán keresztül. Ebben az esetben bármit eszünk, az nem tud felszívódni!! Még egy ok, hogy miért éheznek a sejtek! Tehát itt jön be még egy fontos dolog: a szervezet belső kitisztítása, amiről egy másik fejezetben írok majd...). 

Tehát egy dolgunk van csak, hogy minél több Életet, Oxigént, Energiát, Pránát vigyünk be a szervezetünkbe. 

Ilyen egyszerű!!

Együnk ÉLŐ ételt! 
Minél többet!!

Mit jelent ez a hétköznapokban?

Ügyeljünk arra, hogy minden étkezésnél legyen a tányérunkon nyers étel (zöldség, gyümölcs), akár vegetáriánus vagy, akár eszel még húst.

Írok egy két példát, hogy én miket szoktam enni. 
(Bár szerencsére a neten már sok nagyon finom nyers étel recept van, ahonnan nagyszerű ötleteket lehet kapni. De igazából nem kell túl bonyolítani és nagyon "tudományosan" venni a dolgokat. Csak használjátok a józan észt, és figyeljétek a szervezet jelzéseit!)


Reggelre mindig csak friss gyümölcsöt eszem egy kis dióval, és más magokkal.
Vagy gyümölcscentrifugában kipréselek gyümölcslevet. Ha éhes vagyok, akkor keverek hozzá búzacsírát, zabkorpát, tönkölykorpát stb.. Ettől picit sűrűbb lesz és laktatóbb. Egyre gyakrabban kezdem a napomat ún. Zöld turmixal, ami egy vitamin és energia bomba... Csak akkor, ha nagyon éhes vagyok valamiért reggel, akkor eszem egy pirítóst hidegen sajtolt olajjal elkevert petrezselyemmel (vagy más fűszernövény zöld levelével) rá egy kis salátalevéllel, paradicsommal, retekkel stb, ami éppen otthon van.

Ebédre például sokszor szoktam valamilyen párolt gabonafélét csinálni (hajdina, köles, barna rizs, kuszkusz stb), valamilyen zöldség körettel-éppen, ami otthon van, (de úgy, hogy nyers maradjon!): pici hidegen sajtolt olajat felmelegítek, de nem hevítek!, majd beledobom a felvágott zöldségeket, teszek rá valamilyen fűszert, ha éppen akarok, majd szinte 1-2 perc után le is zárom a gázt és lefedve hagyom még pár percig. Figyelni kell arra, hogy a hőmérséklet 40 fok alatt maradjon! (ezt ételhőmérővel lehet figyelni, vagy ha beletesszük az ujjunkat és még nem égeti meg a hő, akkor biztosan 40 fok alatt vagyunk)…és mindig csinálok egy nagy tál, friss salátát hozzá. De soha nem teszek rá majonézt, tejfölt stb. csak pár csepp olivaolajat, (vagy más hidegen sajtolt olajat) és citromot. 

A nap hátralévő részében pedig biztos, hogy újra előveszem a gyümölcs/zöldség centrifugát és préselek egy nagy adag zöldséglevet (cékla, répa, zeller, fehárrépa stb.).

Még egy példa: a zöldséglevest így szoktam csinálni: felmelegítek vizet, ami elég meleg, de 40 fok alatt van, majd lezárom a gázt alatta, és beledobom a zöldségeket: répa, zeller, petrezselyem, fehérrépa, karalábé, vagy bármi más, megsózom, megborsozom és csak lefedem a fazekat és hagyom a meleg lében ázni a zöldségeket (úgy, hogy már le van véve a tűzről). Amikor a víz már nem túl meleg, akkor kicsit meglocsolom hidegen sajtolt olajjal. Ha így áll kb. 1-2 órát, utána már lehet is enni. Így zöldségekből nem fő ki a sok vitamin, vagyis bennük marad minden fontos anyag, de mégsem nyers, vagyis meleg étel, ami gyomornak kedvezőbb

Vacsira pl. megint egy kis saláta, vagy valamilyen zöldség, egy pirítós (teljes kiőrlésű gabonából) zöldségekkel, esetleg egy alma, dióval, más magokkal, mazsolával. Egyébként nem nagyon szerencsés gyümölcsöt vacsira enni, de ha ez este 6 körül van és a lefekvésig eltelik 3-4 óra akkor nincs gond...

Még egy "apróság": 
Itthon még nincs nagyon kultúrája a zöld turmixoknak
A napot igazából egy ilyen „bombával” kellene kezdeni. 
Egy csésze frissen préselt búzafűlé, árpafűlé, lucernafűlé stb., vagy egy Aloe Vera juice a legegészségesebb italok. 
Egy zöld turmixba pedig bele lehet tenni bármilyen zöld levelet (spenót, csalán, kelkáposztalevél, zellerszár, kígyóuborka stb.) és hozzá egyfajta gyümölcsöt, és egy kis vizet. 
Nincs még egy dolog, amiben annyi Prána volna, mint ezekben az italokban! 
Főétkezések helyett is lehet ilyen turmixokat fogyasztani, amik szó szerint azonnal átmossák a szervezetet vitaminnal, ásványanyagokkal és az enzimek pedig élettel töltenek fel...biztosan jobban járunk vele, mint egy pacalpörkölttel...

Ha elérjük azt, hogy az étkezésünk 80%-ban nyers, élő ételből áll és csak a maradék 20 % tartalmaz főtt ételt (gabona, krumpli, vagy hüvelyesek stb.), akkor már elértük a lehető legjobb dolgot, amit a saját érdekünkben tehetünk... 

Ha minden héten tartunk egy léböjt napot, vagyis amikor elhatározzuk, hogy mondjuk, minden hétfőn csak gyümölcs, vagy zöldséglevet iszunk egy teljes napig (és semmi mást), az szintén nagyban hozzájárul, hogy a szervezet feltöltődjön és tisztuljon!!!

Legutoljára még egy fontos dolog: semmit se tegyünk erőszakkal, és semmit se vegyünk túl komolyan. 
Azért néha el lehet csábulni, ha megkínálnak egy finom sütivel stb…ne legyünk túl merevek se….csak élvezni kell az életet, de az életet csak egészségesen lehet élvezni!


Hari Ohm Tat Sat 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése