Oldalak

2014. március 10., hétfő

Élő Hétvége

„ÉLŐ HÉTVÉGE” HÁROMHUTÁN


„Az a változás akarok lenni, amilyen változást látni szeretnék a világban” („I do try to be the change I wish to see in the world” /Gandhi/) sorozat első része:

Élő ételek és Egészség

Tavaszi lúgosító, méregtelenítő és felfrissítő hétvége Élő ételekkel-italokkal és jógával a Zemplénben

Március 28-29-30 (péntek, szombat, vasárnap)



Itt a Tavasz! 
Elérkezett az idő, hogy nekilássunk a tavaszi nagytakarításnak, - mármint a testünk (és ezzel együtt lelkünk, szellemünk) megtisztításának. Ezen a hétvégén a jóga mellett hangsúlyt kap a téli hónapokban legyengült szervezet „fel-doppingolása” vitaminokkal, ásványanyagokkal és enzimekkel Nyers, vagyis Élő ételek és italok fogyasztásával. A téli létünket felélesszük sok gyümölccsel, zöldséggel, magokkal, csírákkal, gyümölcs/zöldség levekkel és zöld turmixokkal. A Nyers/Élő ételeket együtt készítjük el, így megtapasztalhatjátok, hogy mennyire egyszerűen lehet ízletes és nem főzött (vagyis nem hőkezelt) ételeket készíteni. A „Nagy Titok” abban rejlik, hogy mindent max. 48 Celsius fok alatt kell elkészíteni és akkor semmilyen, az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen anyag nem hal meg, vagyis életben marad! A méregtelenítést továbbá vértisztító gyógynövényekből készült teákkal és szaunával segítjük.
Az esti, vagy délutáni beszélgetések során pedig az elmúlt években összegyűjtött tapasztalataimat, ismereteimet szeretném megosztani veletek a következő témákban:

         a nyers/élő (enzim-dús) ételek fontosságáról az egészség megőrzésében. 
         az élő enzimek elképesztő világa. Mik azok az enzimek? Miért játszanak fontos szerepet a betegség megelőzésben, a fiatalság megőrzésében, összességében pedig az életünk meghosszabbításában 
         az enzimhiányos táplálkozás és következményei
         a rossz táplálkozás és a degeneratív betegségek kialakulásának összefüggése
         hogyan és miért savasodik és salakosodik el a szervezet és mindez hová vezet (vagyis a szervezet elmérgeződése és a degeneratív betegségek kialakulása közötti összefüggések)
         a vér PH értéke és a szervezet oxigén ellátottsága közötti összefüggés. (A lúgos vér több oxigén szállításra képes, az alacsony, savas PH-ban pedig oxigén hiány lép fel, ami számos betegség "táptalaja". /A rákos sejtek kizárólag oxigénhiányos környezetben jönnek létre/)
         a belső tisztítás, méregtelenítés fontossága
         korunk táplálkozási szokásai és mindez hová vezet
         az emberi szervezet és a szervek bioritmusa, valamint ennek felborulása és a betegségek kialakulása közötti összefüggés
         táplálkozás a jóga szempontjából nézve
         és még sok-sok ehhez fonódó és kapcsolódó téma

Program:

Péntek: Ha valaki már erre a napra amúgy is szabadságot vett aki, akkor bármikor meg lehet érkezni, sőt érdemes is, mert a környék csodaszép és el lehet menni egy kis sétára, vagy már délután jógázhatunk egyet. (ebben az esetben ebédről (pl. szendvics, gyümölcs stb.) mindenki maga gondoskodjon). A program „hivatalosan” az esti közös vacsorával kezdődik, tehát eset 5 körül mindenki érkezzen meg.

18.00 Nyers vacsora

19.30 Megbeszélés és bevezető a hétvége egész témájába

21.00 Hangfürdő











Mauna (csend) a másnap reggeli meditáció végéig


Szombat

05.30 Ébresztő

05.45 „Olajrágás” és meleg citromos víz elfogyasztása

06.00 Csendben ülés (meditáció) a szabadban (ha nem esik az eső)

06.45 Meleg gyógynövény tea

07.00 Pranayama (légzőgyakorlatok)

08.00 Zöld turmix elfogyasztása

08.30 -10.30 Jóga











10.45 Frissen préselt gyümölcslé fogyasztása

Délelőtt: szauna, majd szauna utána gyümölcs reggeli

A délelőtt hátralévő részében pedig közösen készítjük el az ebédet, nyers alapanyagokból

13.30 Nyers ebéd

14.15 Jóga nidra (vezetett relaxáció)

Uzsonnára friss zöldséglé, vagy zöld turmix elfogyasztása

15.00 Előadás, beszélgetés a fenti témákról (vagy séta a környéken, ha szép napsütéses az idő)

18.00 Vacsorakészítés és Nyers vacsora

19.30 Beszélgetés folytatása a délutáni témákkal kapcsolatban

21.00 Esti AUM és esti meditáció (ha lehetséges, akkor kint a szabadban)

Mauna (csend) a másnap reggeli meditáció végéig



Vasárnap

05.30 Ébresztő

05.45 „Olajrágás” és meleg citromos víz elfogyasztása

06.00 Csendben ülés (meditáció) a szabadban (ha nem esik az eső)

06 45 Meleg gyógynövény tea

07.00 Pranayama (légzőgyakorlatok)

08.00 Zöld turmix elfogyasztása

08.30 -10.30 Jóga

10.45 Frissen préselt gyümölcslé fogyasztása

Délelőtt: szauna, majd szauna utána gyümölcs reggeli

A délelőtt hátralévő részében pedig közösen készítjük el az ebédet, nyers alapanyagokból 

13.30 Nyers ebéd

14.00 Séta a környéken

Uzsonnára friss zöldséglé, vagy zöld turmix elfogyasztása

Hazaindulás


Ez a hétvége az Ősforrás Egyesület Turista házában lesz a Zemplénben egy ici-pici falucskában, csodálatos környezetben a dombok között, Háromhután (Új Huta).

A szobák 2-3 ágyasok, szépek, ízlésesen berendezve. Van konyha, ebédlő és egy közösségi helység és természetesen több meleg vizes zuhanyzó áll rendelkezésre. Áram is van. A mobil telefonok közül viszont csak a 30-as telefonok működnek.

Mit hozzatok: kényelmes ruha, legyen meleg ruha is, hiszen még március van és a Zemplén dombjai között a völgyekben éjjelre le tud hűlni a levegő (vagyis a hajnali csendben üléshez legyen meleg ruhád és egy meleg takaród!), jóga matrac (ha tudsz, akkor két jógamatracot hozz, mert a talaj hűvös lehet), egy üres befőttes üveg tetővel, 2 dl nyers, vagyis hidegen sajtolt olaj (bármilyen), egy pléd, és ha van otthon botmixered és zöldséghámozód, akkor hozd el azt is.


A hétvégéhez való hozzájárulás 20.000 Ft, ami tartalmazza a programokat és az étkezést. 

Ehhez jön még hozzá a szállás költsége: 2600 Ft/Fő/éj
A szauna használat kb. 2000 Ft/ óra, amely összeget, ha a szaunázók egymás között elosztanak, akkor csekéllyé válik az összeg.

Érdeklődhetsz nálam:20 546 2450 (20 352 4122) (a tábor idején: 30 213 0703)

csillag.juhaszkukac gmail.com

Létszám: max.10 fő

Jelentkezési határidő: márc. 24.



Az Élő hétvége története képekben: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése